A gyakorlat neve, címe: Hófehérke megmentése
A gyakorlat pedagógiai célja: Legfőbb célom, hogy a gyermekek nem saját maguktól kialakított csoportokban is megállják a helyüket, elfogadják egymást, dicséréjék egymást.
érzelmi intelligencia fejlesztése közösségformálás-erősítés értékek közvetítése
Résztvevők száma: 15-20 fő, 21-30 fő,
Résztvevők életkora: 7 évtől idősebb
A gyakorlathoz szükséges csoportbontás megvalósítása: A tanulók egy kalapból húznak törpeneveket, (a 7 törpe neve annyiszor ahányan lesznek egy csoportban)
A gyakorlat felvezetése: Az előző órákon a mesék világában kirándultunk. Több meseszereplővel is találkoztunk, de sajnos az egyiket elrabolta a gonosz királyné és csak együtt tudjátok kiszabadítani, Mindenki munkájára szükség van. Ha ügyesen nyomoztok, dolgoztok, akkor ki tudjátok szabadítani Hófehérkét és újra helyre áll az egyensúly a mesevilágban. Csak úgy tudjátok kiszabadítani, hogy ha elengendő mesetallért gyűjtötök a váltságdíjhoz.
Utasítás: Csoportokban fogtok dolgozni, ezért kérlek húzzatok a vadász kalapjából egy törpenevet. Abba a csoportba fogtok kerülni, amelyik törpe neve van a lapon. Minden csoportnak lesznek felelősei szokás szerint, amiket meg tudtok beszélni majd. (csendfelelős, eszközfelelős, időfelelős, mesetallér számláló
I. Ráhangolódó: A történetek fonala c.játék
1. Csapatok felosztása Kellékek: kalap, cédulák 2. Csapatokban a felelősök megbeszélése (csendfelelős, időfelelős, mesetallér számláló, eszközfelelős)
II. Az első feladat egy feladatlap Igaz-hamis mondatokkal a meséből.
Idő: 3 perc Kellékek: lapok, ahány csoport van
(Hófehérke a király édeslánya volt. A vadász hazudott a királynénak. A törpék nem kedvelték Hófehérkét. Hófehérkét mondta a legszebbnek a tükör. A törpék közül a legmorgósabb Szundi volt.)
Ellenőrzés: Együtt ellenőrzünk. Ahány jó válasz, annyi mesetallért kapnak a csoportok.
III. Színek a meséből
Idő: 10 perc Kellékek: Színes ceruzák, filcek, nagy lap
Kapnak a csoportok egy nagy lapot, melyre rajzolnak egy nagy szívet. A feladatuk az a gyerekeknek, hogy amilyen szín a mesével kapcsolatban eszükbe jut, akkor rajzoljanak egy színbuborékot és írják fölé a szót, vagy szókapcsolatot, amivel a színt indokolják.
Ellenőrzés: Minden csoport 10 tallért kap, akik ügyesen együtt dolgoztak.
IV. Mesejelenet eljátszása némán
Idő: 10 perc Kellékek: feladatkártyák
Minden csoport kap egy jelenetet, amiket egymásnak mutatnak majd be. Aki kitalálja és előadja, ők kapnak majd pontot. (pl. a mostoha és a tükör, a törpék hazaérnek és meglátják Hófehérkét, Hófehérke találkozik a királynővel)
V. Jellemzők kiválogatása
Idő: 10 perc Kellékek: mágnes, név cédulák a táblán, sok kis papír mindenhol az osztályban
A csapatok sok kis papírt találnak a teremben szétszórva. A papírokon tulajdonságok vannak .A táblán nagyban kint van a szereplők neve. Alá kell gyűjteni a tulajdonságokat úgy, hogy a csapatokból mindig csak egy ember mehet szétnézni és vissza kell vinni a csapatához, megjelölni és kivinni a táblához a szereplő alá mágnessel.
Ellenőrzés: Minden helyesen feltett papírért jár a mesetallér. ( a táblán a nevek: vadász, törpe, Hófehérke, királynő, király) kis papírokon: (pl.: együttérző, szép, gőgös, kedves, kapzsi, naiv, bátor, szeretetreméltó, dolgos)
VI. Mesetallér számlálása Hófehérke kiszabadítása Hófehérke köszönőlevelének felolvasása
VII. Lezárás Vállmegérintős visszajelzés 2. játék
A gyakorlat fő szabályai:Nincs kiabálás- csendfelelős Szép, esztétikai munkára törekvés Szabályok betartása
A feldolgozás legfontosabb kérdései: A gyakorlat végén szerezném mindenki véleményét meghallgatni, hogy sikerült együtt dolgozniuk, bíztatniuk egymást. Ki hogyan érezte magát a csoportban.
Lehetséges továbbfejlesztések, variációk: Lehet több felelős is. Lehet megmondani, hogy mennyi mesetallért kell gyűjteni, hogy kiszabaduljon Hófehérke. A jelenet eljátszásánál lehet mozgó néma jelenet helyett mozdulatlant is kérni
A gyakorlat idő igénye (tervezés + végrehajtás + feldolgozás): 15+ perc
Helyszín: A gyakorlat bárhol játszható
Helyigény: Nagyobb tér: Tipikusan pl. fogójátékok helyigénye
Eszközigény: -törpenevek lapokon -vadászsapka -feladatlapok -színes filcek, ceruzák -mágnesek
Technikai igény: asztal, székek csoportonként
Az előkészítés feladatai: Teremrendezés Kalapba a törpeneveket betenni, összekeverni Feladatok bekészítése
Az előkészítéshez szükséges idő: Több mint 5 perc
A baleseti kockázat szintje: alacsony
Szükséges biztonsági intézkedések: A csoportoknak legyen helyük, elférjenek egymás mellett.
Ismerkedési, ráhangoló, energetizáló vagy bizalmi játékok, amik szükség esetén a gyakorlathoz kapcsolhatók: Együttműködő székes játék, Öltözzön a király!, Bombaszakértők, Vaktükör, Vállmegérintős visszajelzés 2. játék
A gyakorlatot lejegyezte: Danteszné Almási Viktória