Konczné Liga Edina : Pingvinek a jégen
2025-04-14
Fábián Istvánné : Mentsük meg a Földet!
2025-04-14

A gyakorlat neve, címe: Amőba-kicsit másként

A gyakorlat pedagógiai célja: A még szorosabb együttműködés, egymásra figyelés, tisztelet, másik véleményének elfogadása.

Résztvevők száma: 15-20 fő,

Résztvevők életkora: 7 évtől idősebb

A gyakorlathoz szükséges csoportbontás megvalósítása: Elsősorban a Sorbaállás játékot gondolnám, illetve én magam valamilyen szempont szerint ketté bontom a csapatot. pl.: lányok-fiúk, két embert kijelölök és ők választanak embert a csapatba, megjelölöm őket számmal egyes-kettes, az összes egyes egy csoport, és ugyanígy a kettesek is, stb.

A gyakorlat fő szabályai:Mivel ez a játék bel-és kültéren egyaránt játszható, először is meghatározom, hogy most egy tornateremben lesz a helyszín. A terem egyik végébe kirakom a hullahopp karikákat 3×3 négyzet formában. Attól függ, mekkora a terem, kb. 5-10m-re álljanak fel a gyerekek két csoportra osztva.Az egyik csoport az X, ők kapják a sárga bójákat, a másik csoport a kör, ők kapják a piros bójákat. Igazából nem kell túl távol állni, mert azért rá kell látni, a terepre, hogy ki hova teszi a bóját, hiszen, ahogy az amőbában is, aki ügyesebb, eszesebb, taktikusabb, az nyer. Akinek hamarabb begyűlik a három egymás melletti bója az nyer. Ekkor vége a játéknak és ez mehet tovább, addig míg mindenki sorra nem kerül. Mérhetjük akár időre is, aki letette a bóját, gyorsan visszarohan, lepacsizik társával, aki már indulhat is, és így tovább. Lehet akár a köröknél egy megfigyelő, aki segíthet, hová rakja társa a bóját.

A feldolgozás legfontosabb kérdései: A gyakorlat végén megbeszéljük, hogy mennyire figyeltek a másikra, hogyan segítették, hogyan fogadták el a másik ötleteit, véleményét a siker érdekében. Volt-e esetlegesen vezető, akit a csapat választott ki?Ugyanis fontos a gyors helyzetfelismerés is. Mi volt jó az együttműködésben? Mi lett az eredménye?

A gyakorlat idő igénye (tervezés + végrehajtás + feldolgozás): 15+ perc

Helyszín: A gyakorlat bárhol játszható

Helyigény: Nagyobb tér: Tipikusan pl. fogójátékok helyigénye

Eszközigény: Hullahopp karika 9 db, 5-5 db két színű bója.

Az előkészítéshez szükséges idő: 0-5 perc

A baleseti kockázat szintje: alacsony

Ismerkedési, ráhangoló, energetizáló vagy bizalmi játékok, amik szükség esetén a gyakorlathoz kapcsolhatók: Psszt!, Lufivonat, Add tovább a labdát!, Kard és pajzs, Tökfej

A gyakorlatot lejegyezte: Lénárt-Mátyás Éva

Vélemény, hozzászólás?